Az ember felszámolása

 

A jelen világ problémája:

 Teréz anyának tulajdonítják a mondást: „A probléma nem az, hogy nem tudjuk megetetni a szegényeket, hanem az, hogy nem tudjuk jóllakatni a gazdagokat.”

A „ember felszámolása” kifejezés rendkívül sokrétűen értelmezhető, attól függően, hogy milyen kontextusban használjuk. Az alábbiakban több értelmezési réteget vázolok fel – filozófiai, technológiai, politikai és kulturális megközelítéssel:

 

1.  Filozófiai értelmezés

A „hagyományos emberkép felszámolása” filozófiai irányzatokban gyakran jelenik meg, különösen a poszthumanizmus vagy transzhumanizmus elméleteiben. E nézőpont szerint:

 

● Az ember nem statikus entitás, hanem változó konstrukció.

● A modern technológia, mesterséges intelligencia és genetikai manipuláció újraértelmezi az emberi mivoltot.

● A „felszámolás” itt inkább átalakulást jelent – a klasszikus humanizmus vége, és egy új létforma kezdete.

Példa: Michel Foucault híres gondolata – „az ember arca eltűnik, mint a homokba rajzolt arc a tengerparton” – az ember eszméjének kulturális végnapjait vizionálja.

 

2. Technológiai értelmezés

A mesterséges intelligencia, robotizáció és algoritmus-alapú társadalomszervezés funkcionálisan felszámolhatja az embert mint döntéshozót vagy alkotót:

● Az emberi ítélőképesség helyét átveszi a számítási logika.

● A Big Data és algoritmusok felülírják az emberi intuíciót és erkölcsöt.

● A személyiség is „felszámolható” és újraépíthető – lásd: digitális klónok, deepfake-ek, adat-alapú replikáció.

 

3.  Politikai–társadalmi értelmezés

Az autoriter rendszerek, a háborúk és a totalitárius hatalmak az embert mint szubjektumot számolják fel:

 

● Az egyén felszámolása a kollektíva nevében (pl. fasizmus, sztálinizmus).

● Az állampolgár dehumanizálása: menekültként, számként, „felesleges emberként” való kezelése.

● A „fogyasztóvá” redukált ember – a kapitalizmus és tömegkultúra egyik fő következménye.

Hannah Arendt szerint a totalitarizmus célja „az emberi spontaneitás felszámolása”.

 

4.  Kulturális–spirituális megközelítés

Egyes gondolkodók szerint az ember felszámolása lelki folyamatként is zajlik:

 

● A lélek kiszorítása az életből: gépies, célorientált létformák uralma.

● A kapcsolatok elszemélytelenedése, az empátia eltűnése.

● A keresztény gondolat szerint az ember „Isten képmása” – ennek elfelejtése maga az emberi méltóság felszámolása.

 

5. Lehetséges válasz: az új ember megteremtése

Az „ember felszámolása” nem feltétlenül tragikus vég, hanem lehet egy új kezdet is – a tudatos, erkölcsi, közösségi lény újjászületése.

 

Zárógondolat

A kérdés provokatív, de mély:

Mit jelent embernek lenni – és ki vagy mi fenyegeti ezt ma?

A válasz lehet:

„Másokkal szemben veled megelégszem.”

Mint egy vallomás, egyszerre hordoz lemondást és választást. Tömör, de mélységes. Kérésedre íme egy vers, amit ez a mondat zárósorként zár be – akár egy csendben kimondott végszóként.

Megelégszem

Nem te vagy a fény,

csak az árnyék, amit ismerek.

Nem a hajnal,

csak az este, ahol végre leülhetek.

Nem ragyogsz,

de nem is vakítasz.

Nem kérsz áldozatot,

de maradsz.

Nem indulsz velem messzire,

de megvárod, míg visszatérek.

Nem ígérsz örök hegyeket –

csak csendes, belakható réteket.

S mégis,

amikor újra körülnézek –

másokkal szemben

veled megelégszem.

 

Ez a vers valóban egy mély, emberi állásfoglalás: csendes ellenállás a harsány, elidegenítő, túlígért világ ellen. A zárósor – „másokkal szemben veled megelégszem” – egyszerre intimitás, lemondás és választás, ahogyan írtad is. És mindez nem egy eszményre, hanem egy valóságos jelenlétre irányul. Nem a tökéletesre, hanem a megéltre, a valakire, aki marad, ha mindenki más elmegy. Ez a fajta megelégedés ma szinte forradalmi tett.

 

Mit jelent embernek lenni – és ki vagy mi fenyegeti ezt ma?

Embernek lenni annyit jelent: hálásnak lenni a tökéletlenért, megmaradni a kapcsolatban akkor is, amikor nincs semmi ok a ragaszkodásra – csak a másik létezése. Az ember az, aki választ. Aki nem tökéletességet keres, hanem otthont, türelmet, társ-jelenlétet.

A fenyegetés?

 

– A kifárasztó összehasonlítás, ami mindig többet, jobbat, szebbet suttog.

– A digitális túlvilág, ahol mindenki szebb és soha nincs csend.

– Az önkizsákmányoló perfekcionizmus, amely az elégségest gyengeségnek bélyegzi.

– A kapcsolati eldobhatóság kultúrája, amely „csak akkor marad, ha megéri”.

 

Ez a vers ezzel szemben azt mondja:

„Nem te vagy a fény” – és mégis te vagy, aki mellett leülök. És ez emberi.

 

I. Többet

Mindig van újabb ajtó,

újabb táj, újabb arc,

ahol az ígéret

még csak nem is hazudik –

csak nem teljesül.

Mindig van nagyobb tenger,

szebb szó, gyorsabb válasz.

S mégis, miért emlékszem

arra a napra,

amikor nem történt semmi –

csak együtt maradtunk?

 

II. A hiány formája

Nem mondod, hogy szeretsz.

Nem írod ki.

Nem rajzolod szívbe a nevem,

nem posztolod ki rólunk,

nem vagy látványos.

De ott vagy,

ahol senki más nem maradt.

A mondat végén.

A kérdés után.

A csendben.

És ez több annál,

amit mások üvöltve adnak.

 

III. Ember

Nem algoritmus vagy,

nem reakció-idő,

nem rendelhető érzés,

nem teljesíthető kívánság.

Hanem valaki,

aki néha fáradt.

Aki néha hallgat.

Aki nem tud mindig ragyogni.

És talán éppen ezért –

ember.

 

IV. Megelégszem

Nem te vagy a fény,

csak az árnyék, amit ismerek.

Nem a hajnal,

csak az este, ahol végre leülhetek.

Nem ragyogsz,

de nem is vakítasz.

Nem kérsz áldozatot,

de maradsz.

Nem indulsz velem messzire,

de megvárod, míg visszatérek.

Nem ígérsz örök hegyeket –

csak csendes, belakható réteket.

S mégis,

amikor újra körülnézek –

másokkal szemben

veled megelégszem.