“Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök” - Simonyi Károly

 

MI A GONDVISELÉS TERVÉBEN

 

 

“Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök”

- Simonyi Károly 

 

 MI A GONDVISELÉS TERVÉBEN – ez a cím egyszerre utal a közösségi megszólalásra és a belső megértésre. A „MI” nemcsak egy közösség kezdete, hanem kérdés is: kik vagyunk, és milyen helyünk van abban a tervben, amit a Gondviselés láthatatlanul sző körénk. Nem véletlenül kerül mellé Simonyi Károly mondata: „Én pedagógus vagyok, szervezőmérnök” – mert ez a könyv is ilyen: egyszerre tanít és szervez, belülről épít közösséget. A cím kérdést is állít elénk: vajon felismerjük-e, hogy nem sodródunk az életben, hanem részt veszünk egy nagyobb szellemi terv kibontakozásában? Ez a könyv – keresés és tanúságtétel egyszerre – ebben a kérdésben próbál eligazítani: belül és kívül egyaránt.

Simonyi Károly nemcsak tanított, hanem épített is: iskolát, gondolkodásmódot, szellemi rendet. Nagy művét, A fizika kultúrtörténetét öreg napjaiban, három évtizeden át írta – olyan alkotás ez, amelyre csak ő volt képes. Nemcsak tudománytörténet: szellemtörténet is, ahol a felfedezések mögött mindig ott áll az ember, a gondolkodó, a kereső lélek. Ez a könyv egyszerre rendszer és vallomás, híd a tudomány és a kultúra, az értelem és a hit között. Felesége, Simonyiné Somossy Zsuzsana és Csurgayné Ildikó áldozatos segítsége nélkül talán sosem születik meg ilyen teljességben. Simonyi könyve egy élet lezárása – és egy korszak öröksége: benne a magyar szellem méltósága.

A „Nincsenek véletlenek – tudattá vált karma” sorozat új kötetéhez készített előszó, amely méltón vezeti be az Iskolateremtők négy alakját és a szerző belső útját – egységbe szerkesztve a külső és belső életpályát:

 

Előszó

Tudattá vált karma – egy életút értelmezése belülről és kívülről

Vannak könyvek, amelyek tanítanak. Mások tanúságot tesznek. Ez a könyv – mindkettő. Az Iskolateremtők sorozat korábbi köteteiben három kivételes professzor életútját követtem végig: Simonyi Károly, Ladó László, Kindler József – és negyedikként Farkas András – tanárként, alkotóként, emberként egyaránt iskolát teremtettek.

Kezdetben külső szemmel figyeltem őket: visszaemlékezésekből, előadásokból, kéziratokból építkezve. Aztán valami megváltozott. A Nincsenek véletlenek gondolata először csupán ösztönösen kísértett – mintha minden találkozás, minden kézirat, minden döntés mögött ott bujkált volna egy nagyobb értelem. Most már tudom: ez nem illúzió. Ez a karma, amely nemcsak történik velünk, hanem ha figyelünk, vezet is. Ez a könyv már nem csak másokról szól. Rólam is. A tanárok életútja tükörként tárul elém, bennük látom saját utamat is: hogyan lettem mérnökből pedagógus, hogyan vált a könyvkiadás szolgálattá, hogyan léptem a küldetés felismerésének útjára. A Jóisten nem egyetlen könyvet írat velünk – hanem egy életet. A kérdés csak az, felismerjük-e a forgatókönyvet.

Ezért a négy iskolateremtő portréja ezúttal nem csak életrajz. Mindegyiküket új megvilágításba helyezem: sorsuk alakulását, döntéseiket, töréseiket és emelkedéseiket egy nagyobb összefüggés, a „tudattá vált karma” felől olvasom. Nem tanulmány ez, hanem belső olvasat. Nem kronológia, hanem szellemi térkép.

A könyv formája is ennek megfelelő: kívülről követem az ő sorsukat, belülről értelmezem a magamét. A párhuzamok nem keresettek – maguktól mutatkoztak meg. A „nincsenek véletlenek” nem kijelentés, hanem kulcs – amellyel újra lehet nyitni az emlékezet zárjait, és mögé nézni a láthatónak.

Simonyi professzor úrról irt könyv nem lezárás. Inkább kezdet – egy olyan megértésé, amely összeköti a külsőt és a belsőt, az egyént és a példát, a tanárt és a hallgatót. Mert végső soron mindannyian az élet iskolájának “alkotótársai” vagyunk – s ha jól figyelünk, egyszer talán példákat mutathatunk mások számára.

Erdősi Gyula