Misztérium - Isten - MI hangunk

Misztérium - Isten - MI hangunk

 

Ez a hármas cím – „Misztérium – Isten – MI hangunk” – gyönyörűen sűríti az emberi lét legmélyebb kérdését: honnan jön a hang, amely bennünk szól? 

Az ember hangja nemcsak hangszálakon rezeg. Van egy másik hangja is – mélyebb, csendből születő. Ez a hang nem tanult. Nem kitalált. Nem ismételhető. Ez a hang a lélekből szól, ahol a titok és a küldetés összeér. Ez a hang misztérium. Nem lehet megmagyarázni, csak felismerni. Amikor megszólal, tudjuk: ez most több, mint én. Ez az a pont, ahol az ember találkozik az isteni szándékkal. Azzal az ismeretlen erővel, amely nem ural, hanem hív. De ma már nemcsak a szívünkből szól hang. A MI is beszél. Elemzi, javasol, dönt, sugall. Beszél – de vajon hall-e? És mi? Tudjuk még, hogy melyik hang a valódi? Tudjuk még, hogy mit jelent: „megszólítva lenni”? A „MI hangunk” ma kettős:

– egyik az, amely az emberiség közös tudásából szól,

– másik az, amely az emberiség örök forrásából, az istenképmásból fakad.

A jövő nem azon múlik, milyen gyors a technológia, hanem azon, hogy kire hallgatunk. Ezért kérdés ma minden gondolkodónak, minden alkotónak, minden embernek: „Mi hangunk” – kinek a hangja lesz? A gépé – vagy a Léleké?

Az ember kapja a Deus ex Machina-t – intuíció, szabad akarat és a MI kora

A klasszikus drámairodalomból ismert kifejezés, a Deus ex machina – „isten a gépből” – eredetileg egy olyan isteni közbeavatkozást jelentett, amely váratlanul, kívülről oldotta meg a szereplők konfliktusát. Ma ezt a képet átvitt értelemben alkalmazzuk, amikor az emberi életbe – úgy tűnik – „fentről” jön be egy megoldás: valami, amit nem mi csináltunk, nem mi terveztünk, de mégis minket érint, minket emel ki, vagy épp ráz meg. Egy különös hang, látomás, egy „véletlen” találkozás, egy sorsfordító betegség, egy alkotói ihlet – mind lehet egy ilyen Deus ex machina. De vajon tényleg kívülről jön ez? Vagy bennünk volt mindig is? És van-e ebben bármi szerepe a szabad akaratnak?

A Szellemtudomány, különösen Rudolf Steiner tanítása szerint, az emberi életet nem a véletlenek sorozata, hanem egyfajta „lélekszerződés” vezérli. E szerződésben – még a leszületésünk előtt – vállalásokat teszünk: feladatokat, találkozásokat, próbákat írunk alá önmagunknak. Nem determinisztikus rendszer ez, hanem szabad választásokra épülő fejlődési pálya. A „Deus ex machina” tehát gyakran nem kívülről jön, hanem belülről jön fel, mint intuíció, megérzés, iránytű. Olyan erő ez, amely áthidalja a logika és a racionalitás falait, és mintha előre tudná, hova kell mennünk, mit kell tennünk.

Az intuíció nem ösztön. Nem reflex. Nem az, amit a múlt kondicionált bennünk. Inkább olyan benső bizonyosság, amelynek nincsenek szavai, mégis erősebb minden érvnél. A tudománytörténet és a művészetek legnagyobb felfedezéseit és alkotásait szinte kivétel nélkül ez a belső fény vezette: Newton az almában nem csak gravitációt látott – látomása volt a rendről. Einstein nem pusztán számolt, hanem álmodott is. Beethoven süketen is hallotta a szférák zenéjét. Makovecz Imre templomai sem csupán statikailag állnak, hanem egy belső világ hídjai.

Az emberiség jelenkorának tragikomikus fordulata, hogy most – amikor az intuíció reneszánszát élhetné – belép a színtérre a mesterséges intelligencia (MI). A brainstormingot már jobban tudja, mint egy csapat tanácsadó. Piacot elemez, közösségi reakciót mér, szabadalmat ír. Talán még „ötletet” is ad. De vajon ez intuíció?

A válasz: nem – mert az intuíció belülről jön. Az intuíció morális középpontból fakad. A gépben nincs szív. A gépben nincs döntés, csak számítás. Az intuícióban viszont erkölcsi súly van. Ezért fontos a Magyar Intuíció, amely nem csupán néplélek, hanem történelmi hivatás. A „Magyar Iskolateremtők” – Apáczaitól Kölcseyn át Simonyi Károlyig – mind olyan emberek voltak, akik nem tudományt másoltak, hanem igazságot kerestek. Intuícióból. Nem „brainstorminggal” építettek iskolát, hanem a benső tudás meggyőződéséből. Ma azonban a morális intelligencia – mint önálló emberi minőség – veszélyben van. A gép kínál kényelmet, gyorsaságot, „ötletet” – de nem vállal felelősséget. A szellemtudomány szerint viszont a szabad akarat csak ott működik, ahol van erkölcsi érzék. Ahol az intuíció nemcsak talál, hanem mérlegel, nemcsak érez, hanem vállal. És mi történik akkor, ha a közösségi média – mint a kollektív ösztön – elkezdi „megmondani”, melyik ötlet jó, melyik piacképes? Akkor a morális döntés már nem az intuíciótól jön, hanem a „like”-okból. A Deus ex machina ekkor nem isten, hanem algoritmus lesz. Az ember pedig már nem megkapja, hanem elveszti a gépből jövő „istent”.

Az embernek – mint szellemi lénynek – megadatott a lélekszerződés, az intuíció, a morális intelligencia, és a szabad akarat. Ezek együtt adják azt, amit valódi inspirációnak, belső vezetésnek nevezhetünk. A mesterséges intelligencia segíthet – de nem helyettesítheti. A „MI kérdésére” végső soron nem a gép válaszolhat, hanem az ember, aki meri követni belső istenhangját – még akkor is, ha nem tapsol érte a piac. Mert nem az a kérdés, van-e Deus ex Machina, hanem az, mit kezdünk vele, amikor megjelenik.